Nos igen, azt hisszük elkerülhetetlen volt, hogy itt is megjelenjen egy ilyen cikk. Ugyan az internet tobzódik a hasonló irományokban, de mi a ránk jellemző szakmaisággal ástuk bele magunkat a témába, ezért nem csak a lerágott csont témák kerülnek reflektorfénybe. Természetesen itt is előkerül a jó öreg fűző, vagy a ketrec krinolin, de higgyétek el nem csak erről lesz szó. Kezdjük is!
1. Bella donna tekintet
Az érzéki, csillogó tekintetért… Nadragulyával? Igen, igen a Bella donnát ismertebb nevén a nadragulyát (Atropa bella-donnát) a reneszánsz óta használták a nők szemcseppként, ugyanis ilyenkor a pupillák kitágultak és a szem fényesebb lett, ami „álmodozó”, „érzéki” tekintetet kölcsönzött viselőjének. A bökkenő, csak az, hogy a Bella donna erősen mérgező. A fent említett kitágult és kifényesedett szem a mérgezés egyik tünete. A szer használata okozhat többek között fényérzékenységet, homályos látást, szájszárazságot, szívritmuszavart, hallucinációkat, vakságot és halált is. Következtetés: A nadragulya ugyan szemet gyönyörködtető látványt nyújt az erdőkben, de szembe azért ne kenjük.
2. Halálos szoknyadivat
Hm… A viktoriánus kor jól ismert romantikája… Egy letűnt kor bája. És azok a gyönyörű és halálos ruhák! Hogy mire gondolok? Természetesen a jó öreg krinolinra, pontosabban a ketrec krinolinra. Nézzük is mi volt ez!
A krinolin egy hatalmas, merevített abroncsszoknya volt. A szoknyának egy fém- vagy csontvázszerkezet adott gyönyörű tartást, amely a ruhát harang alakúvá tette. De mi is a probléma? Nos, krinolinok gyakran túl nagyok és nehezen kezelhetők voltak. A nők alig fértek el velük ajtókon vagy szűk helyeken, és könnyen beleakadtak tárgyakba.
A legnagyobb veszélyt az jelentette, hogy a szoknya könnyen lángra kapott, ha túl közel került egy gyertyához vagy kandallóhoz. Mivel a szerkezet szoknyát sátor szerűen széttartotta, túl későn vették észre a bajt, sok nő halálra égett. Az áldozatok listáján jó pár ismerős név is fellelhető pl.: Fanny Longfellow – Henry Wadsworth Longfellow felesége, Emily és Mary Wilde – Oscar Wilde nővérei vagy Ausztriai Matild hercegnő is. Ugyan a krinolin, mint láthatjuk, nem volt egy áldás, de néhány korai szüfrazsett mégis úgy tekintett rá. Gondoljunk csak bele! A nők, akiknek a „ház angyalai”, visszahúzódó, szépség szerepét szánták, hirtelen több helyet foglaltak el fizikailag is az utcákon, köztereken, mint a férfiak. Ezért lehet az, hogy az 1850-es években főleg a férfiak kritizálták ezt a ruhadarabot.
2. Sugárzó szépségek
1930-as évek női magazinjait olvasgatva egy érdekes hirdetés hívta fel a figyelmemet: „Radior – a krém, amely életet lehel a bőrbe! A rádium természetes energiája újraéleszti a sejteket, visszaadja a fiatalság ragyogását.” Tessék? Na jó, azt hiszem most megyek magas nyomású kerti slaggal kimosni a fülemet!!! Hogy hogy lehetséges ez az 1930-as években, jó hallottad az 1-9-3-0-as években, az orvosi felfedezések korában azt mindjárt megtudjuk. Miután Marie- és Pierre Curie felfedezték a rádiumot és a polóniumot egy radioaktív hullám indult meg a világban. MINDENHEZ adtak valami radioaktívat, jellemzően rádiumot. Nézzük is! rádiumos ivóvíz, rádiumos csokoládé, rádiumos kenyér, rádiumos szappan, rádiumos fogkrém, rádiumos talpbetét, rádiumos fehérnemű, rádiumos öv és térdpánt, rádiumos éjjelilámpa, őrület, de rádiumos kontaktlencse, ami világít a sötétben… És ezek csak a jól dokumentált esetek…. Természetesen a szépségipar is felült erre a vonatra… jöttek a rádiumos arckrémek, púderek, rúzsok, az egyik leghíresebb ilyen a már fent említett Radior márka volt. De mit is ígértek ezek a termékek? Hát általában vitalitást, energiát és „belső ragyogás” ígértek. Szuper gondolhatod, most már az élet bármely területén sugározhatunk. Szerencsére azonban mivel a rádium igen drága volt, sok termék nem is tartalmazott igazából rádiumot, vagy nagyon drága volt. Azért én örülök, hogy nem kell egy olyan világban élnem, ahol az orvos rádiumos gyógyszert ír fel….
+1 Porcelán pofázmány
Újabb érdekességgel a jó öreg viktoriánus korból. Talán már te is hallottad nagymamád szájából az ominózus „ennek porcelán bőre van” kifejezést. Nos állítólag 19. század végén ezt a mondást szó szerint is lehetett értelmezni. A gazdag nők például Alexandra dán hercegnő is cinkből vagy ólomból készült arcmaszkot vittek fel a bőrre és ezt miután megszáradt megfestették. Az orcára piros festék került, de még az ereket is ábrázolták. Egy naptól hat hónapig is kitartottak ezek a sminkek. Azt hiszem nem kell mondanom milyen egészségtelen volt ez. Bár meg kell említeni, hogy a trend létezése nincs megerősített történelmileg megerősítve.