Őszi írópályázat - művek 

Magazinunk első irodalmi pályázata az ősz témával foglalkozik. 

Egy játékra hívtuk a polis diákokat, amiben szavakkal és képekkel alkothattak az őszről.

A három nyertes pályaművet itt olvashatjátok. 

Hárslevelű

  A Káli-medence egy jelentéktelen mezején állt egy Hársfa, egymagában.  Nem volt semmi körülötte, ami megvédte volna az erős napsütéstől, az esőtől vagy a széltől, ezért mindenre nagyon érzékeny volt. A fa ágai nem nagyon szerettek ott élni, de nem tudtak mit csinálni. Meg kellett birkózniuk a helyzetükkel. Nem panaszkodtak, mindent magukban tartottak. De volt egy nap, amikor egyikük nem bírta tovább, hiszen egy őszi szélviharban mit tehet egy faág?

 A másik ág, akinek minden levele narancssárga volt először körbenézett, majd miután úgy gondolta, ez a kérdés senki másnak nem szólhatott, csak neki, válaszolt.

 Ekkor a szél hatalmasat lökött mindkét faágon. A narancssárga levelű ág beleakadt a zöldlevelű ágba és ahogyan megpróbált kiszabadulni, letépett egy zöld levelet, amit a szél el is vitt jó messzire. A zöldlevelű ág visítani kezdett.

 A narancssárgalevelű ág körülnézett és megpillantott maga alatt egy bölcs, öreg, kopasz, korhadó faágat, aki már félig letörött és a szél ide-oda táncoltatta. 

Uram kérem, most vesztettem el egy levelemet, nem segítene nekem igazságot szolgáltatni?

 A bölcs, öreg, korhadó faág lassan kinyitotta a szemét, pislogott párat, ízlelgette kiszáradt száját, majd megszólalt….

 Mondta a bölcs, öreg, korhadó ág és a szél lökött rajta még egy utolsót és végleg letörött.

Egy anonim beküldő

Jótékony homály


Eltűnőben a távoli tornyok, a

Hegyhátakat is belepi a köd

S hogy a föld sem látszik már az avartól,

Egyedül lettem sátra mögött.


Tábort vert fölöttem az erdő

És én úgy érzem, jobb felejteni,

Ahogyan a tejszín semmi átölel

És, ahogy a csend a fákat elfedi.


Fedd hát el, ha így szándékozol!

Függönyözd körém ezüstségedet:

Ne érjen, hogy mit vesztettem el;

Ne ébredjek fel úgy, hogy vége lett!


Oldja fel a lég a lomb teafüvét,

Élet, halál csak párologjanak!

Vigasztalja magát a fáradt gőz eképp:

"Aki egy nap látott, mindent látott a'nap."


Egy anonim beküldő

Nyár-lepke

Egy óriási vörös róka figyeli a lepkét táncoltató nyarat

A langyos tó vizén egy zsenge tavirózsa levélen 

Törékeny ez a lágy levél, s mégis, rajta marad 

A gondtalan, könnyed páros, csak a szélben

 

Még törékenyebb a forró nyár zsugorodó teste, 

S megremeg ölében a fátyol szárnyú lepke

A róka közeledik, a nyárnak szárnya rebben, 

egybeolvad a lepkével, s felszökken ijedten


Menekülni próbál, levélről levélre 

Nincs mit tenni, tudja. A cél az, hogy elérje 

A róka; kicsiny testét a lepkévé vált nyárnak 

hisz a róka az ősz, s az évszakok járnak 


egymás után körbe, s kegyetlen e járat

Így kebelezi be a róka, a nyár-lepke szárnyat

Megijedsz, én tudom. Sírnék én is rajta 

De megnyugtat a körforgás, s mikor az avarba 


Gyalogolok bele, vagy lehullik előttem 

A lepkét látom elszállni a sűrű, őszi ködben 

új testeként levél lett, bordó, vörös, sárga

Most már a róka a táncban az új párja


És így, majd, ha hó jön, fagyból lesz a teste

Porladó levelét temeti leesve

Tavasszal rügyként virít majd nevetve

Így tér vissza újra nyarához a lepke.


Egy anonim beküldő