Itt, az év utolsó hetén, egy gyűjtést láthattok órákon készült polis alkotásokból. Cikkünk bővül, küldjetek ti is!
Kondor Zétény: Oktávák
Suliban órán ülve, magamat unva
nem volt semmi kedvem hallgatni a tanárt,
hisz ő úgy tesz, mintha mindent jobban tudna.
De az őszintét vallva, így is van talán,
s mondandója nem hagy sok nyomot e srác agyán.
Régen volt, hogy az iskoláról álmodtam,
de ez a múlt, már nem érdekel igazán,
nem jó ez így, régen még oly lelkes voltam.
Éjjel, s nappal az uszodában vagyok
s nap mint nap megöl engem a fáradtság,
szerencse, hogy szemem este is ragyog,
azt, hogy ezt abbahagyom, na azt várhatják.
De ha az ajtót előttem bezáratnák,
akkor elöntene a teljes nyugalom,
hogy milyen egy átlagos élet, láthatnám,
s néha-néha jól jön egy kis unalom.
Remélem, rá tudok lépni egy jobb útra,
s régi szokásaimmal most szakítok,
mindenképp becsekkolok pár hónap múlva,
akkor épp biztos egy szép helyen lazítok,
s egy szép éremmel egy nagyot ásítok,
hisz megdolgoztam érte, rám fér a pihenés,
még az is lehet, hogy többet nem lódítok,
bár annyit változtatni lehet, hogy kevés.
Gulácsi Juli: Rondó
Szemeden csillan a nap fénye mint villám
Vérem papírra boruló tintám
Verseimhez téged nézlek mint mintám
Szemeden csillan a nap fénye mint villám
Csak reád gondolok, érted szól imám
Ígéretet teszek néked,leány
Szemeden csillan a nap fénye mint villám
Vérem papírra boruló tintám
Gulácsi Juli: Alba
Megtréfáltál, belebolondulok
Esküink csúf megtörése volt
Titkos szerelmünk, a földön a folt
Mikor ránk vetette fényét a hold
És az éjsötét égen, mint csillogó tó
Figyelt a csillagos kövirigó
Ha mást választasz belebénulok
Érzelmeinknek illata fojt
Dalolnék mintha nem érne el gond
Szerelmed már a szívembe hatolt
Félve futottam eléd azon éjen
Az én vétkem ne tudja meg férjem!
Rózsa ajkaidon elaludtam
Tetteim súlya, oly nehéz kín
E bűnöm mégsem bánom ily mélyen
Boldog voltam tested melegében
Ha nem látta senki, áll ajkamon a szó
Ha hallgat a csillagos kövirigó.
Kaucsek Szonja: Középkori önvallomás:
Vallomások bűnös életemről
I. Talán még nem késő tenni az ellen, hogy végleg elengedd a kezem Uram
Most itt fekszem Uram, nyakamra halálom súlya nehezedik. Eddig a pillanatig fejvesztve rohantam utolsó táncom elől, mely lomha testemet sírba rántja. Zavartalan töltöm bűnös életem végét. Lúdtoll párna és gyapjútakaró, mind tiszta bársonnyal húzatva. Kihűlt végtagjaimat ez tartja melegen, de szívem vacog és lassan fekete szurokba burkolódzik.
II. Könyörgök, emelj ki a bűnösök soraiból
Istenem, te vagy a legnagyobb csoda az életben. Mocskos múltam ellenére, most mégis békét adsz nekem. Ölelésre hajolsz, én szememet lesütöm, mert nem vagyok méltó arra, hogy átadjam magamat bölcs és mindenható karjaidnak. Uram, bűnhődnöm kell!
III: Csecsemő és gyermekkoromról, avagy bűnök életem első éveiből
Romlottan születtünk. Ősatyáink mohóságukkal és tudatlan vágyakozásukkal megrontottak minket. Kisgyermekként átok voltam szüleim tiszta és harmonikus létében. Beszédre még képtelen voltam, amikor álomba sírtam magam. Később, mikor már értettem a szép szóból, makacsul toporzékolva vetettem magam a földhöz. kurjongattam, fújtattam és tiszteletlenül bántam atyámmal és anyámmal. Elégedetlen voltam, büszke és felfuvalkodott.
IV. Bálványimádás és az ördög ereje tárgyakba vetve
Idősebb koromra, ismét a gonosz csapdájába estem. Bálványképeket imádtam. Jobban, mint téged Uram! Balgán hittem amulettekben, varázskövekben s kuruzslásban. E romlottságot, mi magunk, emberek találtuk ki. Ezzel versenybe szállva véled Istenem, belátom hiba volt. Bolha a világ Urával szemben.
V. Mértéktelenség és tékozlás, így mocskolódtak be napjaim serdülőként
Serdülőkoromra szennyeztem magamat. Lelkemre és egészségemre sem voltam figyelemmel. Hajnalba nyúlóan mulattam akkori, méltatlan cimboráimmal. Mind szenvedélybeteg volt s egyik sem gyakorolta a vallást. Fülemet ördögtől való zenével itattam. Hétvégenként tompítani próbáltam kicsapongó viselkedésemből fakadó bűntudatomat. Kocsmáról kocsmára jártunk társaimmal és olyannyira megmámorosodottunk, hogy egymás vállába kapaszkodva is nehezünkre esett hazatalálni. Uram, a te napodat sem tiszteltem. Vasárnapra kábultam és kótyagosan vonszoltam magamat. A testemet, mely az azt megelőző estéből megmaradt. Jólelkű szüleim mit sem sejtve pénzt adtak, melyet én rútul italra és kávéra tékozoltam el.
VI. Egy harapás a jó és a rossz tudás fájának gyümölcséből
Életem ezen korszakában szerelemre leltem. Ifjoncok közötti, habókos szerelem volt a miénk. Virgoncok voltunk, sosem lassítottunk. Fiatalon találkoztunk s elengedtük egymást házasság előtt. Bánom, hiszen dolgos és hűséges férfi lett volna, kiváló apja gyermekeimnek. Szerelmünk ugyanis tiltott gyümölcs volt. Szenvedélyesen vágytunk rá, sokáig nem engedtünk el egymást. Nem fogadtuk el a sorsunkat annak ellenére, hogy tudtuk törvénytelen területre tettük lábunkat. Zsidó volt, s az egybekelésről csupán álmodozhattunk. Helytelen volt a szerelmünk, ám mégis epekedtünk utána. Istenem tudom, vétkeztem. Mint akadékoskodó kisgyermekek, úgy vívtunk egymásért és kalitkába zárt románcunkért.
VII. Kanyargó ösvény vezeti a lelket a jó irányba
Ráleltem ezen bűnök után, a helyes útra. Arra mely nekem, egy keresztény nőnek lett kitaposva. Házasságot kötöttem egy mélyen vallásos, szabálykedvelő férfivel. Ugyan a szerelem nem lángolt úgy, pillantásunk nem izzott mikor a másikra vándorolt tekintetünk, így kellett lennie. Nyolc csodás, kék szemű s szőke hajú gyermeket hoztam a világra. Mindet szívünkön hordoztuk, gondoskodtunk róluk míg a férjemnek s nekem is jól ment a dolgunk. Alkonyatkor ínycsiklandó étkek tettünk az asztalra, napkeltekor mézes tejet és friss gyümölcsös nyalánkságot. Fehér csipkés terítő fedte asztalunkat, rajta porcelán tányérjaink ékeskedtek. Ezüst étkészlettel ettünk és tiszta víz s egy-egy pohár bor volt az asztalon. Csínján bántunk ám a bíbor vörös folyadékkal! Téged ünnepeltünk uram. Ahogy cseperedtek álomszép csöppségeink, tisztességes munkával már nem tudtuk megadni nekik azt, amit előtte.
VIII. Visszatekintve látom, sosem egy út vezet ki a rosszból
Uram, mélységesen szégyellem tetteimet. Ezen ínséges időkben a kitaposott ösvényről mi letértünk. Mikortól nem nő a nő? Mikortól válik eggyé a porosan heverő bútorral egy gazdátlan házban? Fontosabb volt nekem gyermekeim jóléte, mint a magam becsülete. Egy nőnek mindig lesz lehetősége megkeresni a kenyerét. Egészen addig, míg testét a fejétől el nem választják. Olyat vétkeztem, mire gondolni is keserves. Férjem hasonlóan szörnyű dolgokat tett. Sokáig állította a valótlant arról, hogy pontosan mi is vált az ő mesterségévé. Most is csak találgatni merek, talán jobb is így. Éjjelente mikor úgy vélte elszenderedtem, sietősen levetette köntösét és ízléses zakót öltött. Kiviharzott a hálószobából, felvette lakkcipőjét (mely mindig úgy kopogott, hogy felriadtam zajától) és rögtön csapódott is mögötte a bejárati ajtó. Reggelre pénz került az ebédlőasztalra. De annyi, hogy roskadozott alatta az asztal. Férjem pedig már aludt is és fel sem kelt az délig. Dúskáltunk a javakban, ma is ezzel a pénzzel viselem gondját vén testemnek. Szívem azonban gyönge lett, nem bírt megküzdeni a bűntudattal. Egyik kezemben egy bőröndöt, másikban a koszos pénzt cipeltem. Mögöttem azok a gyermekeim, kiknek még fészkem biztonságára volt szükségük. Így indultunk el, egy szebb jövő felé.
IX. Fogadd vissza bűnös gyermekedet és öleld át szorosan!
Mielőtt visszafogadnál Istenem, vezekelnem kell. Bízom abban, hogy méltó büntetést kapok majd mindenért. Ígérem jobb leszek és hű szolgádként követlek majd.