Kedves Naplóm!
Amikor elkezdődött a suli, nagyon boldog voltam. Ismét a barátaimmal tölthettem az időm nagy részét. Egyébként egy egész érdekes érzés fogott el, mert néha teljesen összezavarodok, hogy milyen évet írunk. De az, hogy már 2025 van valahogy még túl távoli, felfogni is nehéz.
Aztán eljött a félév vége, tök jó lett az átlagom. Decemberig egész jól tanultam, viszont utána kissé romlottak a jegyeim, hiszen már annyira vártam a szünetet, hogy az egész tanulást elengedtem. De összességében a szöveges értékelők is pozitívak voltak.
Megtudtam, hogy Pepe öccse is felvételizni fog, párszor már találkoztam vele, elég kedves srác. Remélem jó helyre veszik majd fel.
Pár nappal később egy szombaton volt felvételi, én nem írtam, csak Pepe hívott el. Vittem az öccsének csokit, meg egy marék jó szerencsét. Később átmentünk hozzájuk, ahol a társasozás és a beszélgetés lassan a felvételi pontszámain való izgulásba csapott át. A megoldókulcs szerint, elég jól ment neki.
Az egyik csütörtökön megláttuk a hírekben, hogy nagyon sok iskolában bombariadó volt. Szerencsére ez minket nem érintett. Vikivel volt épp órám, és mindketten megijedtünk. Nem tudtam hova tenni a dolgot, arra is gondolunk, hogy lehet ez csak egy hecc és valaki szórakozni próbál. Viki szerint biztonságosabb lett volna, ha mindenkit haza küldenek. Én egy idő után nem tudtam komolyan venni a dolgot, mármint szerintem nem volt valódi veszély. Akkor már történt volna valami, nem?
Ebben az évben indult egy iskola színház szakkör, ami elég kevés idő alatt nagyon népszerű lett. Már egy egész előadást is bemutattak, aminek Holdbeli Csónakos a címe. Több IX. kerületi iskolával összefogva vitték színpadra, a Ferencvárosi Ádámok és Évák Projekt keretében. Az egész osztállyal mentünk el megnézni, egy keddi napon. A nézőtéren rengeteg iskolából voltak diákok. Nekem nagyon tetszett, az elején kicsit nehezen igazodtam el a több szálon futó cselekményben, de a végére elnyerte a tetszésemet. Egy óriási darabot hoztak össze, csupán pár hónap alatt, lehetett volna átláthatóbb, viszont ebben az előadásban csak diákok játszottak, és így is magasan felülmúlta az iskolai produkciók nagyrészét.
Január legvégén volt egy újnevezett DVP Gála, az összes diákvállalkozás összegyűlt. Ilyenkor bemutatják a csapat tagjait, a működési folyamatot, és az elért sikereket.