Kedves Naplóm!
December hatodikán Mikulásnapon meseszerűen először leesett a hó. Az elején csak az eső esett, majd egy órával később már nagy szemekben hullott a hó. Az utolsó óránk tesi volt, így megengedték, hogy kimenjünk. Az osztály nagyrészével hógolyóztunk de voltak, akik letöröltek egy padot, és leültek beszélgetni. Az egész vicces volt, mindenki mindenkire szórta a havat, néha dobtuk is. Már ha értelmezhető mennyiséget sikerült valakinek összekaparnia. Utána megolvadt hótól csöpögő kabáttal és hajjal bejöttünk. A kézszárítóknál hosszú sorokban álltunk, hátha lesz esélyünk megszárítkozni.
Majd az Európa nap következett, körülbelül egy héttel az előtt, minden osztály húzott egy országot, amit bemutatnak EU napon, egy vetélkedő keretében. Mi Szlovéniát húztuk, a felkészülési idő kicsit kevésnek tűnt, de végül szerintem elég jól sikerült. Festettünk egy hatalmas Szlovén zászlót, sütöttünk nemzeti ételeket, készítettünk egy PPT-t és egy Kahoot-ot is. Végül az EU szakkör résztvevői körbejártak minden termet, és pontoztak. Mi ötödikek lettünk az eredményhirdetésen, de szerintem ez a nap nem a verseny részéről szólt.
Viszont jóval többen lettünk, Pepe elhívta Emilt, aki pedig Lucát, Jankával pedig odafelé úton találkoztuk, és végül ő is jött. Összesen nyolcan voltunk, és nem mindenki ismerte annyira egymást, de komolyan mondom, nem volt rossz. Először kicsit azért megijedtem, hogy egy igazi tömeggel miről tudunk beszélgetni, de úgy tűnik, elég sok mindenről.
2024 utolsó sulinapja valami hihetetlen jó hangulatban telt, az első három órát megtartották, de legfőképp beszélgettünk, társasjátékoztunk alattuk. A negyedik órában mindenki a nagy tornaterembe gyűlt, ahol azontúl, hogy az egész iskolával énekeltünk még megnézhettük a debütáló osztályok előadásait, például az egyik egy komplett divatbemutatót készített. De kahoot is volt, ahol osztályonként ,,versenyezhettünk,, ki mennyire ismeri a karácsonyt, és az eredetét. Jó, vagy kevésbé jó tulajdonságunk, de az osztályban nagy a versenyszellem. Szegény többiek, hogy üvöltöttünk, ha ezt látjátok: az egész osztály nevében bocsi! A koordinátorok, akikről szerintem már írtam, de nem biztos. Demokratikus úton vezetik az iskolát, és döntéseikben is egymásra hagyatkoznak. Na igen ők. Narráltak nekünk egy kis videót egy Hupikék Törpikék karácsonyi epizódból, tele Polis hagyományokkal, viccekkel, amiket csak az iskola tagjai érthetnek. Nagyon közhelyes, de erről eszembe jutott, hogy ez egy nagy család.
A nap további részében az osztálykarácsonyok következtek, mi például Somáék házában ünnepeltünk. Más osztályokkal hasonlóak, de voltak, akik az iskolában maradtak ajándékozni. Somáék nagyon menő helyen laknak, hatalmas nappalijuk van, így mindenki el tudott férni. Az érkezés után kicsivel leültünk egy nagy körbe, és kezdődhetett az ajándékozás. Sorban haladtunk, amikor neked adtak ajándékot, utána te adtad annak, akit húztál. Mint már említettem, Kamillát húztam és be kell valljam, nem volt könnyű neki ajándékot venni. Végül vettem neki egy cuki plüsst, mert azokat minden lány szereti. Valamint muffin formákat és egy olyan tepsit, amibe formára lehet fánkokat sütni. Végül nagyon örült neki, pedig izgultam, hogy eltaláljam az izélését.
Végül megkezdődött a téliszünet és végre a húgommal: Leával és a szüleimmel tölthettem több időt. Elmentünk karácsonyi vásárba, és megvettük a fát. Anya és Lea nagyon szeretnek sütögetni, a fél szünetet a konyhában, vagy éppen a sütőóra hangjára várva töltötték. A jóöreg mézeskalácsból nagyjából egy hadseregnek elég adag készült, de volt még hókifli, bejgli és fahéjas tekercs is. A szaloncukrokat mindig nehéz megvédeni legalább Szentestéig, mert a húgommal folyton felfaljuk. De idén megegyeztünk, hogy a fára is rakunk belőle, csak azt ne együk meg addig. Nem sikerült. A szünetben végig vagy rokonok jöttek, vagy mi mentünk, kis kivétellel, amikor barátok jöttek. Nagyon szeretem a családom mindegyik részét, de ez már nekem is kicsit sok volt. De nem panaszkodhatok, a vendégek mindig hoztak, tortát vagy sütiket, így könnyen megbocsájtottam nekik a házunkban uralkodó folyamatos hangzavar, és felfordulás miatt.