Mit csinál pontosan a Dök?
Bárány Kristóf: Alapvetően a DÖK azért jött létre, mert úgy érezték, akik létrehozták, hogy létezik az IT (Iskolatanács), a diákokat képviselő szervezet az iskolában, de ez inkább már a szülők és a tanárok érdekeit képviselte és szerették volna, közvetlenül a diákokat képviselni. Ez először nem volt olyan sikeres, mert a DÖK-ösök elsőre nagyrészt csak programokat szerveztek, amik jók voltak abból a szempontból, hogy összerázták a közösséget. Viszont a mi célunk már inkább az, hogy megpróbálunk ténylegesen olyan problémákra koncentrálni, amik vannak az iskolában és jó lenne, ha meg is tudnánk oldani. A DÖK-kel rögtön van lehetőség arra, hogy valaki elkezdje tervezni az esetleges megoldást a problémára. Szóval nem kell átvinni egy ötletet az egész rendszeren, a tanárokon. Mert mi általában már egyből a koordinátorokhoz megyünk. Illetve van két tanárunk, akik a szakkör működésében segítenek, biztosítják a kapcsolatot köztünk és a vezetés között: Kraviánszky Anna és Lipták Orsi.
Szücs Á. Márk: Persze néha szoktunk az IT-vel beszélni, meg ők is szoktak adni vagy ajánlani nekünk feladatokat, ha azokat bevállaljuk, de - főleg a két mentorunk miatt - több koordinációs bizottságot, vagy plusz lépést ki tudunk hagyni.
Hogyan lettetek DÖK elnökök?
B. Kristóf: Egy demokratikus szavazással lettünk megválasztva, senki nem volt ellenére annak, hogy mi DÖK elnökök legyünk.
Sz. Márk: Szeretnénk megint egy erősebb közösséget összehozni, abban az időben amíg mi vagyunk az elnökök.
Miért csatlakoztatok a DÖK-höz, mi tetszett benne első látásra?
B. Kristóf: Szerintem alapvetően a Poliba lépésnél van egy olyan akadály, hogy hetedikesként, nyolcadikosként sokan azt gondoljuk, hogy nehéz lesz majd beilleszkedni az összeszokott közösségbe. Amikor én csatlakoztam, ez is volt az egyik célom, hogy új Polis embereket ismerjek meg, ami száz százalékban teljesült.
Sz. Márk: Kezdetben én inkább ki akartam próbálni magamat érdekesebb szituációkban, például csoportos programszervezési tapasztalatokat szerezni. Ebből a szempontból nagyon sokat adott, és nagyon sokat ad még mindig nekem a DÖK. Sok fontos tapasztalatot.
Változott bármi attól, hogy elnökök lettetek?
Sz. Márk: Van egy szemléletmódunk, egy tervünk. Mivel elnökök lettünk, inkább úgy visszük a DÖK-öt, ahogy mi jónak látjuk, persze a csoporttagokat is mindig megkérdezzük. De ők általában szívesen fogadják az új ötleteinket. Tehát egy kicsit változott a hozzáállás, de nem markánsan.
Hogyan zajlik egy DÖK ülés?
Sz. Márk: Általában minden héten szerdán nyolcadik órában van, persze csak akkor, ha nem jön közbe valami, például szünet vagy témahét, vagy egyszerűen csak nincs éppen olyan téma, amiről fontos lenne beszélni. De ez ritkábban van, kéthavonta egyszer körülbelül.
Hogyan lehet csatlakozni a DÖK-höz, egyszerűen csak odamész hozzájuk?
Mindketten: Igen, pontosan.
B. Kristóf: Általában az A01-ben van, oda jöhettek. De tök sokszor voltunk már az udvaron is, amikor jó idő van.
Lehet külsősként ötleteket beküldeni?
Sz. Márk: Nagyon szívesen várunk külsős problémákat, ez egy nagy segítség lenne, ha nem nekünk kellene arra is rájönni, hogy milyen problémáik lehetnek a diákoknak, mert akkor a megoldást is sokkal könnyebb lenne kitalálni.
Rátérhetnénk akkor most az aktualitásokra: Lesz idén Halloween-i buli?
Sz. Márk: Konkrétan Halloween-i nem lesz, de helyette biztosan lesz december 5-én egy bentalvós buli. Még nem fix a tematikája, de az biztos, hogy kicsit kötetlenebb lesz, mint szokott lenni.
Vannak már konkrét tervek az idei tanévre?
B. Kristóf: Kezdjük a legaktuálisabbal, a Polis merch-t szeretnénk felfrissíteni. A felsővezetésnek van egy olyan terve, hogy csinál egy új merch-t, új céggel. Viszont mi is meg akarjuk ezt közelíteni, még egy nem teljesen kiforrott ötlettel, hogy vászontáskák lesznek, Polis dizájnnal. Valószínűleg lesz egy pályázati kiírás és lehet majd különféle vicces, tipikus Polis képeket beküldeni. Remélhetőleg jól sikerül majd kiviteleznie ezt a Dök-nek!