Embedded Files
Interjú
Korábban ez már elhangzott egy cikkemben itt a Pill magazinban, de kénytelen vagyok még egyszer kijelenteni: Anna Woltz a kedvenc íróm.
Abban a szerencsében volt részem, hogy Anna egy pár napot itt töltött Budapesten az új könyve, a Holnap csillagnap megjelenése alkalmából. Mivel az anyukámmal már dolgozott korábban is, ugyanis ő szerkeszti a könyveinek magyar kiadását, most is ő vitte el mindenféle programra. Hétfőn én is csatlakoztam hozzájuk, amikor is elmentünk a Szabó Magda Kéttannyelvű Általános Iskolába. Itt beültünk a nyolcadikosok irodalomórájára, amelyet Molnár Gy. Kadosa vezetett. Ez az osztály már egy ideje foglalkozott Anna Woltz egyik könyvével, a Gipsszel. Ezt a kötetet nagyon szeretem, szóval még jobban örültem, hogy külsősként részt vehettem ezen a tanórán.
Először Anna mesélt egy kicsit magáról és az írásairól, aztán a diákok (és persze én is) kérdezhettem tőle mindenfélét. Az alábbi kérdéseket és válaszokat angol nyelvről fordítottam és összegeztem, mivel a beszélgetés angol nyelven folyt természetesen (a szerző hollandul ír).
Miért és hogyan kezdtél el az írással foglalkozni?
Kiskorom óta imádok olvasni. Tényleg nagyon sokat olvastam. Azonban egy idő után megelégeltem, hogy mindig más - a szerző - dönti el, hogy mi történik a mesékben. Én is el akartam dönteni, hogy miről szól a történet. Épp ezért 12 éves koromban elhatároztam, hogy írok egy regényt. Egy egész nyári szünetet végigírtam, de nem ment. Nem sikerült megírnom egy egész regényt. Ezután 15 évesen próbálkoztam újra egy kicsit másképpen. Levelet írtam az egyik helyi holland újságnak, hogy kaphassak egy kis részt az lapban, ahova hetente történetbe foglalom az elmúlt hetemet az iskolában. Ezekben a cikkekben persze álnevet használtam, az osztálytásaimnak sem az igazi nevét írtam le, és a tanárokat is álcáztam. Körülbelül fél évig senkinek halvány lila gőze sem volt, hogy azok az újságban megjelenő cikkek tőlem származnak.
Azonban egyszer a puskázásról írtam: a hosszú copfjaim összekötésével jeleztem a mögöttem ülő barátnőmnek, ha segítségre volt szükségem dolgozatírás közben – és persze ő felismerte a történetet. Másnapra az egész iskolában erdőtűzként terjedt a hír, mindenki rettenetesen fel volt háborodva! Akkor még alig volt internet, ezért rengeteg példányban kinyomtatták a cikkeimet, szétosztották, mindenki azt olvasta, és nagyon dühös volt rám, amiért a tudta nélkül megírtam. Nagyon szégyelltem magam, nem is akartam iskolába járni utána. Szerencsére a hamarosan következő téli szünet alatt leülepedett a harag, és mindenki megbarátkozott a gondolattal. Végül is végig írtam azt a tanévet – minden hétfőn egy új apró történettel jelentkeztem. Az év végére összegyűlt „bejegyzéseket” fűztem össze, ez lett az első könyvem.
Mint mondtad, az újságban igazi emberekről írtál. A mostani könyveidet is igazi emberek alapján írod?
Igen, az újságban tényleg konkrét, létező emberekről írtam. Mindössze a nevüket változtattam meg. Ezt még akkor is folytattam, amikor már tudták az iskolatársaim, hogy én írom a cikkeket. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy egyáltalán elfogadható-e az, hogy valakiről a tudta nélkül írsz. Azonban a 15 éves énem agyában az a gondolatmenet volt hangosabb, hogy a művészet érdekében bármit megtehet az ember. Azonban később realizáltam, hogy nem éri meg azt kockáztatni, hogy egy baráti vagy családi kapcsolat elromoljon, csak azért, mert engedély nélkül beleírom őket egy történetbe. Tehát most már csak engedéllyel írok meg olyan karaktereket, akiket egyetlen konkrét személy inspirált.
Miért döntöttél úgy, hogy valósághű történeteket írsz a fiatal közönségnek, míg ők inkább szeretnek fantasy-világokban elmerülni?
Úgy érzem, Hollandiában szokás az ilyesmi. A gyerekekkel nem bánunk lekicsinylően. Ugyanolyan komolyan vannak véve, mint a felnőttek. A gyerekeknek sokszor szörnyű, traumatikus dolgokon kell keresztülmenniük. Például amikor valakinek elválnak a szülei, vagy akár rosszabb dolgok is. Az ilyesmikről beszélni kell, mert segít feldolgozni ezeket az érzéseket. A Gipsznek is fontos része az elvált szülők témájának feldolgozása. Feliciának meg kell tanulnia elfogadni a szeretet érzését, akkor is, ha az véges. Sok gyereknek óriási segítség az, hogy a saját életükhöz hasonló, szintén teljesen realisztikus történeteket olvashatnak.
Mi inspirált arra, hogy egy kórházban játszódó történetet írj?
A húgom doktor, méghozzá sebész. Hozzá érkeznek be a sürgősségi sebesültek, szóval mindig véresebbnél véresebb kórházi történeteket mesél. Megtetszett a kórház, mint helyszín, mert önmagában egy saját világ. Itt születnek, élnek és halnak meg az emberek. Vannak babák, gyerekek, felnőttek és öreg emberek is, tehát nagyon sokféle ember találkozhat itt. Nemcsak ez a zárt helyszín tette érdekessé a történetet, hanem az is, hogy az egész mindössze egy nap eseményeit foglalja magába. Egyetlen nap és mégis mennyi minden történik és változik!
Elmentél egy konkrét kórházba, amiről a könyv helyszínét mintáztad?
Próbáltam figyelni arra, hogy ne írjam le túl konkrétan a kórházat, így mindenki olyannak képzelheti, amilyennek csak szeretné. Viszont valóban, megkértem a testvéremet, hogy egy napig elmehessek vele a munkájába. Úgyhogy egy napot és éjszakát fehér köpenyben álcázva töltöttem a kórházban – ahol a fehér köpeny olyan, mintha láthatatlanná tévő köpönyeg lenne. Megfigyeltem az embereket, a szagokat, a hangokat. Sok érdekes dolgot jegyzeteltem fel, ami segített a könyv megírásában.
Sok történetszál fut egyszerre ebben a könyvben. Hogyan tartottad számon ezeket?
Hogy őszinte legyek, minden csak a fejemben van. Minden szereplőről előre kitaláltam, hogy honnan hova akarom eljuttatni a történet folyamán, milyen karakterfejlődésen akarom átvinni. Így egy-egy jelenetben mindig arra tudtam koncentrálni, hogy hogyan tudnám ezeket a szereplőket a megfelelő irányba terelni.
Az egyik fontos szál a szerelmi szál volt. A romantikus kórházi sorozatokból ismerős sztereotipikus ápolónő és doktor kapcsolat áll kontrasztban az elvált szülőkével. Felicia a kötet elején nem akarja elfogadni a szeretetet, a szerelmet, de a könyv végére rájön, hogy igen is hagyni kell, hogy az ember szeressen és szerelmes legyen!
Mi alapján döntöd el, hogy egy szöveg vagy történet elég jó- e?
Azt leszögezném, hogy én vagyok saját magam legszigorúbb, legkritikusabb olvasója. Muszáj annak lennem! De egyébként a szerkesztőm segítségével bírálom a munkáimat. Már egy jó ideje nem adtam ki új könyvet, ezért a mostani írásomnál próbál az átlagosnál is támogatóbb és segítőkészebb lenni a szerkesztőm. Persze segít, javítja a hibáimat, de mégis mindenre a lehető legpozitívabban tekint. Én még így is az agyam hátuljában úgy érzem például arról, amit most írok, hogy nem elég jó. Ezért nemrég ki is dobtam a felét, és újrakezdtem! Hiába hosszú és lassú az út, a legfontosabb, hogy a végén mindig eléggé jó legyen a könyv.
Már régóta írsz. Nem válik egyre nehezebbé, hogy új, eredeti ötletekkel állj elő?
De, teljes mértékben nehezebbé válik, tekintve, hogy már 29 könyvem jelent meg. Olyan sok mindent tudok már a világról, olyan sok mindenben volt részem és olyan sok mindenről írtam. De ennek ellenére mindig vannak és lesznek új élmények, amiket fel tudok használni különböző kreatív módokon.
Hogyan döntöd el, hogy mi legyen a könyveid borítóján?
A borítók mindig mások, attól függően, hogy hol és milyen kiadó adja ki. Nekem csak az otthoni, vagyis a holland kötetbe van beleszólásom. A többi országban az ottani kiadó dönti el, hogy megtartja-e az eredeti borítót, vagy sajátot készít. Ezeket persze mindig elküldik nekem, és van, hogy meglátom és arra gondolok, hogy fú, hát ez nagyon bénán néz ki, de nem szólok bele, szóval csak leokézom és örülök, hogy még egy országban kiadták a könyvem. Meg persze van ennek az ellentéte is, amikor a külföldi borító még jobban is tetszik, mint az eredeti holland!
Mennyi időre van szükséged egy könyv megírásához?
Mielőtt megszületett a gyerekem, elég volt körülbelül egy év, hogy befejezzek egy könyvet. Azonban most már legalább kettő évbe telik. Mostanában sok más dologgal vagyok elfoglalva, tekintve, hogy egyre felkapottabb lettem külföldön is. Nemcsak a különböző fordításokkal kell foglalkoznom, de több időt töltök ehhez hasonló külföldi utakon.
Csak otthon írsz könyveket vagy bárhol, akár a tengerparton vagy nyaralás közben is?
Csak otthon szoktam írni. Amikor máshol vagyok, inkább megfigyelem a dolgokat, minden apró részletet. Ha elutazva egy teljesen új, izgalmas helyen csak ülnék a szobámban és írnék, sok értékes pillanatot veszítenék abból, hogy felfedezzek új ismeretlen világokat.
Mit tanácsolsz azoknak a gyerekeknek, akiket érdekel az írás?
Mindenképp olvassatok sokat! Egy-egy könyvet többször is olvassatok végig és figyeljetek rá, hogy pontosan mit is csinál, milyen technikákat használ maga a szerző. Illetve persze írjatok sokat, gyakorlat teszi a mestert! Sok időbe telik, mire az ember képes megírni egy rendes, kiforrott kötetet.
Page updated
Google Sites
Report abuse