A Könyvturkász-sorozat célja az, hogy jobban megismerjük a Polis tanárokat - a könyvespolcaikon és olvasmányaikon keresztül. Ebben a részben Német Zalánnal, a Poli töri- és franciaszakos tanárával készítettünk interjút. A könyvek gyűjtése, Szerb Antal és a mentálhigiéné is előkerül a beszélgetés során.

Mi az a könyv, amit legutoljára olvastál?

Egy osztrák szerző, Daniel Kehlmann Mozgókép című könyvét, egy osztrák származású filmesről szól, aki végül az USA-ban telepszik le, viszont valamiért visszamegy Ausztriába (nem spoilerezek), ami akkor már az Anschluss (1938) után a náci Németország része. Szerintem sokszor kiszámítható, hogy mi fog történni, mégis izgalmas, nagyon szerettem a könyvet. Miután elolvastam, utánanéztem, hogy mi az alapja, és ez egy valós személyről  szól, aki mind a náci Németországnak, mind a USA-nak rendezett filmeket, viszont nem propagandát csinált Hitleréknek, hanem művészfilmeket. A szerzőtől már mindig akartam olvasni, és nagyon örülök, hogy végre sikerült. Így, hogy nem tudtam, hogy ez valós történet, még jobb volt, mert a (regényes) életrajzok amúgy nem a kedvenceim.

Melyik az a könyv, amit többször is próbáltál, de egyszer sem tudtad befejezni?

Füst Milántól A feleségem története. Mindig szemeztem vele, de akkor kezdtem el, amikor bejelentették, hogy kijön egy film. A filmet azóta se láttam, de a könyvet se tudtam befejezni, számomra nagyon unalmas volt és nem szólt semmiről. Nem tudom, meddig jutottam, de szerintem a könyvnek maximum a 20 százalékát olvastam el. Nagyon ritkán szoktam félbehagyni könyveket, de ez olyan volt. Általában nem befejezem, hanem így lapozgatom az oldalakat, itt ez történik, itt az történik, megyek tovább, nem is érdekel, aztán kiakadok és félrerakom a könyvet, és megpróbálom eladni, csak nehéz hozzá hirdetésszöveget írni, hogyha egyáltalán nem tetszett.

Van-e esetleg olyan könyv, amit mindig el akartál olvasni, de még nem sikerült elkezdeni se, csak ott van a listán?

A vastag könyvek mindig ilyenek. Általában ezek a nyárra tolódnak, csak hogyha belegondolok, hogy milyen meleg van, sok helyre utazom a nyáron és még akkor viszek is magammal egy három kötetes Tolsztoj Háború és békét, akkor valahogy ezt nem tudom összepárosítani. Például az egyik kollégától hallottam, hogy ő ezt olvassa már hosszú ideje, mindig csak egy kicsit. Ezért eszembe jutott nekem is, hogy akkor ezt én is elolvasnám. Az oroszokat nagyon sokszor halasztgatom, például nemrég olvastam el először a Bűn és bűnhődést, ami amúgy tényleg zseniális.

Van egy még vastagabb könyv, amit biztos, hogy nem a nyáron fogok olvasni, hanem majd lehet, hogy húsz év múlva, ez Karl Ove Knausgård Harcom című, hatrészes, jó vaskos kötetekből álló sorozata. Igazából az életét írja le, de nem úgy, ahogy egy átlagos szerző csinálja, hogy megváltoztatja az emberek nevét, nem, ő konkrétan leírja mindenkinek a nevét, és ezért habár nem egy botránykönyv volt, de valószínűleg utána kicsit kevesebb barátja, vagy mosolyogva köszönő szomszédja lett. Nagyon sok podcast-ot hallgattam erről a könyvről, csak valaki azt mondta, hogy ezt inkább 40-50 éves kor fölött érdemes elolvasni. Akkor majd talán megpróbálkozom vele, de azóta is ott van az ágy fölött az egyik könyvespolcon.

Melyik az a könyv, amit leginkább ajánlanál?

Három irányból indultam el, akartam klasszikust ajánlani, kortársat, egyben verset is és valami mentálhigiénével foglalkozó könyvet is. Az utolsóval kezdeném, itt az Elmerülőt mondanám, meg az Öntözőt a Mélylevegő Projekt szerzőitől. Szerintem annyira fontos, hogy létezik az Elmerülő, és lehet hozzá nyúlni és gondolkodni, még hogyha nem is érint egy probléma, vannak benne olyan szociális nehézségek, amikkel találkozom tanárként is. Az Öntöző pedig egy gyakorlati munkafüzet, ahol saját magaddal tudsz foglalkozni. Ez nyilván nem helyettesít szakembereket, viszont tök jó, hogy ilyen téren foglalkozol magaddal, és ez diákoknak és felnőtteknek is tökéletes.

Klasszikusnak Mikszáth Új Zrínyiász című könyvét ajánlanám, én diákként nem voltam a Mikszáth fanklub tagja a Szent Péter esernyője után, de az Új Zrínyiász már-már sci-fi jellegű. A 19. század végi Magyarországon vagyunk, a dualizmus korában és egyszer csak felébred Zrínyi Miklós, a szigetvári hős, akit bemutatnak a parlamentben és kvázi egy sztár lesz belőle, nagyon érdekes és vicces az egész. Mikszáth amúgy nagyon jó könyveket tudott írni, és elismerem, hogy a Szent Péter esernyője is jó, de vannak olyan könyvek, amikkel közelebb lehet vinni ezeket a szerzőket. Egy másik ilyen könyve a Két választás Magyarországon, ahol leírja, hogy mennyire korrupt mindenki, tök vicces könyv.

Ha már kortárs, és magyar, és még vers is, akkor nem tudok mást mondani, csak Erdős Virágot. Olvassátok, mert jó, elgondolkodtató és nagyon abszurd. Nagyon modern, van egy új verseskötete, ami vicces is, de felhívja a figyelmet a budapesti problémákra, legyen szó a közlekedésről, a lakásválságról, vagy az emberek közti feszültségekről. Mindig reflektál valamilyen problémára, az ételfutárok életére, korábban a Hős utcai történésekre, egy szóval aktív, közéleti verseket ír. Ezt inkább nagyobbaknak ajánlanám.

Mi volt a legemlékezetesebb művészeti élményed a közelmúltból?

Nekem ebben az évben nagy felfedezés volt Pintér Béla, akit nyilván elég sokan ismernek, de én nem nagyon ismertem az ő darabjait. Vannak remek darabjai, mint a Kaisers TV, Ungarn, amit minden Kossuth Lajosról és Petőfi Sándorról tanuló diáknak ajánlom, hogy nézze meg. Azonban a Gyévuska az, amit ki szeretnék emelni, ez körülbelül 1942-ben játszódik, amikor Magyarország katonákat küld a keleti frontra a Szovjetunióba. A darabban láthatjuk ahpogy a katonáknak el kell válnia a családtagjaiktól, a szeretteiktől, illetve a saját hazájuktól. Pintér Béla egy nagyon jó szövegkönyvet írt ehhez, nagyon jó a rendezés, a jelmezek, a fények, és a belecsempészett humor is. Számomra ebben a darabban az a különleges, hogy egy héttel azután, hogy megnéztük az eredeti darabot Újpesten, a szombathelyi Weöres Sándor színházban is elmentünk erre a darabra. Ugyanaz a szövegkönyv, más a rendező, mások a színészek, és mivel ismerem az ottani színészeket, tudtam, hogy csak jóra számíthatunk. Szövegében ugyanazt, de színpadi játékban teljesen mást kaptunk, meg is könnyeztük a végét. Más volt a díszlet, más volt a színészi játék, valamint a lezárás. És szerintem tök jó, ha egy darabot több társulattól is megnéz az ember. Nem csak olyanokra gondolok, hogy Rómeó és Júlia 505. feldolgozása, mert egy idő után az is sok, de ez egy jó élmény volt. Viszont ha már behoztam a Rómeó és Júliát, akkor ajánlom az Örkény Kertész utcai Shaxpeare-mosó című darabját is, legalább 16 éven felülieknek persze.

Van-e olyan könyv, amiről még szívesen megosztanál valamit?

A könyvek gyűjtéséről mondanék valamit. Nem baj, és nem rossz, ha azt a rengeteg könyvet, ami megvan, nem fogod tudni elolvasni, mert nem tudsz annyi évig élni, vagy dolgoznod is kell és nem érsz rá otthon egy Ikeás fotelban egész nap olvasni és kávét szürcsölni. Sok olyan interjút láttam, ahol erről van szó, és meg is erősíti azt, amit én gondolok, de rossz azt hallani, hogy úristen mennyi könyv, hát ez mennyi pénz, úgyse fogod elolvasni. Szerintem nem lehet erre így tekinteni. Lehet, hogy nem olvasod el, de tudsz róla, és lehet, hogy egyszer előkerül majd, sosem tudhatod, hogy mikor és mit fogsz olvasni. Én például sose tudom, hogy mi lesz a következő könyv, amit olvasni fogok, megkérdezek embereket és nem hallgatok rájuk, aztán magamra se hallgatok, és elkezdek valami teljesen mást, aztán majd kiderül, milyen. És szerintem az sem baj, ha egy könyvből több kiadás is megvan, főleg, ha van hozzá valamilyen érzelmi kötődésünk, valami jó élményünk.

Nyikos Lilla, Lakits Nola Hanna