,,Ahelyett, hogy a bevált számainkat adtuk volna elő, aznap este úgy döntöttünk, hogy kipróbálunk egy új számot, amit senki sem hallott még abban a teremben. Ez egy olyan dal volt, amit a télen írtunk abban a hideg kis tacomai pajtában. Kurt odahajolt a mikrofonhoz és bejelentette:
-A következő dal címe „Smells Like Teen Spirit".
Senki se reagált. Ezután Kurt belecsapott a nyitó riffbe, majd Krist és én is beléptünk. A terem szinte felrobbant. Testek ugráltak, emberek egymás hegyén-hátán, előttünk farmerek és nyirkos flanel ingek tengere hullámzott. Megnyugtató volt, és egyáltalán nem az a reakció, amire számítottunk. (Bár természetesen reméltük, hogy ilyesmi lesz a fogadtatása.) Ez nem egy hétköznapi új dal volt. Ez valami más volt.” - Írta Dave Grohl a 2021-ben megjelent A történetmondó című önéletrajzi könyvében. (Ami, megjegyzem, egy nagyon jó könyv, mindenkinek a figyelmébe ajánlom!) A szám, ami a Nirvana nevű együttest világhírűvé tette, 34 éve jelent meg az együttes legnevesebb albumán, a Nevermindon. Ennek alkalmából összegyűjtöttünk 10+1 érdekességet a több mint 30 millió példányban világszerte eladott albummal kapcsolatban, annak megjelenéséről és korszakáról az együttesben.
A Bleach borítója
10. A Nevermind több mint százszor annyiba került, mint elődje, a Bleach
Míg a Bleach 600 dollárba került, addig a Nevermind több mint 60 000 dollárba került megvalósítani. Emiatt is lett ekkora siker, több mint két hétig vezette az eladási toplistákat, letaszítva az akkori trónon ülő Michael Jackson Dangerous című albumát.
9. Az album képéhez Cobain a vízben szülésből merített ihletet
Cobaint valamiért akkoriban nagyon izgatta a szülés fogalma , az utolsó albumuk, az In utero (anyaméhben) is erről kapta a nevét. A zenekar dobosával, Dave Grohllal nézett éppen egy dokumentumfilmet a vízben szülésről, amikor kitalálta, hogy az legyen az albumon, amit ma is láthatunk. Az albumhoz később a tagokkal csináltak egy medencében promóciós anyagot.
Kurt Cobain a Nevermind reklámozásához készült képek egyikén
8. A borítón szereplő ember később beperelte a Nirvanát
A ma már szintén 34 éves Spencer Elden 2021-ben beperelte a Nirvanát (Kurt Cobain jogutódait és a zenekar tagjait) gyermekpornográfia miatt. Állítása szerint óriási érzelmi károkat okozott neki, hogy száz milliók látták a csecsemőkori meztelen képét, ráadásul az, hogy egy egy dollárossal ábrázolták, szerinte olyan érzetet kelt, mintha szexmunkás lenne. A pert később elveszítette. Elden apjának egy barátja volt egyébként a Nirvana azon fotósa, aki készítette a szóban forgó képet.
(frissités: a napokban Elden a 2. pert is elveszítette)
7. Axl Rose egy ideig Nirvana-rajongó volt
Rose az egyik Guns N’ Roses-klipben egy Nirvana-logós kalapban is szerepelt, de később Cobain a Nevermind-turné alatt beszólt a bandának: ,,Mi nem vagyunk az a tipikus Guns N’ Roses-típusú banda, aminek nincs semmi mondanivalója”.
6. A Nevermind egyik számának, a Stay away-nek utolsó sorát egyébként graffiti szövegként használta Cobain
Cobainnek volt középiskolában egy homoszexuális barátja, sok ember bántotta is emiatt, róla is azt hitték, hogy homoszexuális. Később Cobain elkezdte a God is gay feliratot graffitizni sok helyre, ami miatt később letartóztatták. A mondat később a Stay away utolsó sora lett.
5. Nem Dave Grohl volt az egyetlen dobos a lemezen
Grohl előtt sokáig a Nirvanának egy Chad Channing volt a dobosa, a Bleach című lemezen is ő játszott. A Polly című akusztikus számon még Channing dobjátéka hallható.
4.. A Something in the way című szám igazából Cobain hajléktalan életéről szól
Cobain otthagyta a főiskolát, mivel nem volt pénze, ezért anyja választás elé állította: munkát kell találnia, vagy mennie kell. Cobain nem talált munkát, ezért utcára került. Egy híd alatt lakott sokáig, ahonnan az élményeit írta le a számban.
3. Az albumot népszerűsítő turné alatt Cobain szétverte gitárral az egyik biztonsági őr fejét
1991 tavaszán egy koncert alatt a hangtechnika nagyon félrement, és Cobain nagyon bedühödött, majdnem szétverte gitárjával a hangosító pultot, majd a tömegbe ugrott, később, önkívületben ráesett az egyik megilletődött biztonsági őrre, majd Cobain annyira megijedt, hogy véresre verte az őr fejét. A koncert után az őr és haverjai meg akarták verni Cobainékat, de a zenekarnak sikerült egy taxival elmenekülnie.
Cobain és Vail
2. Több dalt is Cobain a Tobi Vaillel való kapcsolatáról írta
Sok szám, köztük a Drain you-t, a Lounge act is a Vainnel való kapcsolatáról írta. A Drain you első sora (One baby to another says, I lucky I’ve met you) is erre utal.
1. A Lithium felvétele csapott át a végleges Endless, nameless felvételbe
A Lithiumot négyszer vették újra, míg a többi számot maximum kétszer. Mindenki nagyon frusztrált volt, végül az amúgy is dühöngős Endless namelesst vették fel. Cobain a felvétel végén szétverte a gitárját. Grohl igencsak le volt sújtva a történtek után, attól aggódott, nem lesz ehhez elég jó. De végül otthon addig gyakorolta, míg másnap tökéletesen fel nem vették a Lithiumot.Az Endless, nameless egyébként rejtett számként került fel az albumba, több mint tíz perccel később a Something in the way után hallható a lemezen.
+1. A dalszövegek
Cobainnek sokkal fontosabbak voltak maguk a zenék, mint a szövegek, volt olyan, hogy már a lemez felvételekor végezte el az utolsó simításokat a szövegeken. Egyébként a borítójegyzetekbe a lemezen véletlenszerűen raktak bele dalszövegeket, olyanokat is raktak bele, amik végül nem kerültek fel a lemezre.
Az album Spotify linkje (egyben hallgatni érdemes!)
+1. A dalszövegek
Cobainnek sokkal fontosabbak voltak maguk a zenék, mint a szövegek, volt olyan, hogy már a lemez felvételekor végezte el az utolsó simításokat a szövegeken. Egyébként a borítójegyzetekbe a lemezen véletlenszerűen raktak bele dalszövegeket, olyanokat is raktak bele, amik végül nem kerültek fel a lemezre.
Források:
https://www.iheart.com/content/50-things-you-might-not-know-about-nirvanas-nevermind-2017-09-22/
https://www.rollingstone.com/feature/nirvanas-nevermind-10-things-you-didnt-know-108845/
https://www.rollingstone.com/music/music-news/guns-n-roses-vs-nirvana-a-beef-history-166180/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurt_Cobain
https://en.wikipedia.org/wiki/Nevermind#Title
Dave Grohl- A történetmondó(könyv)