Rám talál az olvasás

Nyáron mindig rám talál az olvasás. Vagy talán pont, hogy én találok rá. Mindenesetre sokkal többet tudok könyvekkel foglalkozni a szünetben, mint általában. Szeretek kitűzni magamnak valamiféle célt a nyári időszakra, előre kitalálom, mit fogok olvasni, így nem kell azzal időt vesztegetnem, hogy nem tudok dönteni, hogy mit olvassak. Sokszor egy konkrét regénysorozatot választok ki. Célom elolvasni mindegyik kötetet, vagy a lehető legtöbbet. Ilyen sorozat például az ezredjére is újraolvasható Harry Potter, vagy személyes kedvenceim; az Időfutár vagy az Enola Holmes. Idén úgy döntöttem, hogy Rick Riordan Percy Jackson kalandjairól szóló sorozatát zabálom fel a nyár folyamán. Kiskoromban valamiért tudatosan ellenálltam ennek az univerzumnak, nem is tudom, miért, de most teljes mértékben beszippantott.

Bármelyik szünetben nyilván több szabadideje van az embernek. Azonban mivel a nyári szünet jóval hosszabb, könnyebb ellazulni. Nem suttogja az ember fülébe egy kis manó, hogy „de hát hamarosan iskola, miért nem arra készülsz, miért nem arra figyelsz”, még hétvégén vagy év közbeni szünetben is. Meg persze ilyenkor ritkábban áll fenn az a szituáció, amikor már olyan kimerült és fáradt vagyok, hogy nehezemre esik olvasni, odafigyelni és feldolgozni egy történetet. Nyáron akkor kelek és fekszem, amikor csak akarok. Így megengedhetem magamnak, hogy az elalvás előtti olvasás átcsússzon egy éjfélig, vagy akár éjjeli egyig tartó programba. Nincs is élvezetesebb, mint amikor úgy tud olvasni az ember, hogy tényleg, de tényleg semmi másra nem kell figyelnie. Én ilyenkor tudok a leginkább elmélyülni egy sztoriban. Biztos nem mindenki így olvas, de én mindig próbálom a legpontosabban elképzelni és vizualizálni a könyvben leírtakat. Sokszor megállok olvasás közben, hogy el tudjak gondolkodni azon, hogy ez a hely vagy karakter most pontosan hogy is nézhet ki. Például mi hogyan helyezkedik el a térben, milyenek lehetnek az olyan apró részletek, amiket az író meg sem említ. Ha pedig nehezemre esik elképzelni valakit, van, hogy rákeresek a leírással és a saját elképzelésemmel megegyező emberekre az interneten, hogy inspirálódjak, és tényleg élethűen láthassam magam előtt a történetet.

Olyan megnyugtató és kellemes az olvasásban, hogy ha jó könyvet választott az ember, simán beleképzelheti magát a történetbe. Vacillálhatok, hogy vajon én hogyan cselekedtem volna ebben a szituációban. Melyik oldalra állnék, vagy hogyan oldottam volna meg ezt a problémát. Illetve sok szereplővel azonosulhatsz; valakivel, aki hasonlít rád, legyen szó személyiségről, háttértörténetről, vagy szituációról, amibe csöppent a karakter. Engem például mindennél jobban megnyugtat, ha azt látom, hogy egy szereplő, akivel azonosulok és hasonló problémákkal küszködöm, meg tudja oldani a bajt. Sőt, szimplán az kellemes érzés, hogy tudom, nem vagyok egyedül egy ilyesmi helyzetben. Igaz, ezek az emberek csak fiktívek, de én tényleg olyan intenzíven képzelem el a könyveket is a fejemben, hogy már teljesen valóságként fogom fel az egészet. Együtt sírok, aggódom, vagy éppen ünnepelek és örvendek a szereplőkkel.

A könyvek a mentális egészség javítása mellett a kreativitást is kifejezetten táplálják. Ha az ember egy kicsit is belegondol a történetbe, vagy elmereng az univerzumon, amiben az játszódik, máris száz meg száz ötlet bukkanhat fel a fejében. Ezeken lehet csak úgy gondolkodni is, de még jobb, ha valamiféle módon reflektál minderre az olvasó. Legyen szó írásról, rajzról, vagy bármilyen más kreatív projektről, esetleg szimplán egy beszélgetésről. Vannak, akik úgy gondolják, hogy a „fanartok” vagy „fanfictionök” szégyellnivalóak, de szerintem ez teljes butaság. Miért kéne elnyomni azt, ha egy irodalmi alkotás inspirál. Dante is továbbképzelte a Bibliát és hozzáadta a saját egyedi ötleteit. Szóval nyugodtan rajzold meg, hogy néznél ki, ha te is egy szereplő lennél a kedvenc könyvedben, írd meg az alternatív befejezést ahhoz a regényhez, örökítsd meg a kedvenc karaktereidet, úgy, ahogy te látod őket!