Embedded Files
Katya Balen: Mindenhol látom a fényt, könyvajánló
Katya Balen: Mindenhol látom a fényt, könyvajánló
Szerintem még sosem olvastam olyan könyvet, ami ilyen szinten a lelkemből szólt volna. Nem azért, mert olyan témáról szól, amivel azonosulnék, mert nem hasonlít a helyzetem a könyvbeli szereplőkéhez. Egyszerűen a szóhasználata és írásmódja miatt. Az érzések és gondolatok nem csak betűk és szavak ebben a szövegben, az érzelmek átitatják a kötet lapjait. Nyers és valódi érzések.
Katya Balen „Mindenhol látom a fényt” című könyve két gyerek szemszögéből mutatja be egy új család létrejöttét. Zofia indulatos, hangos, folyton mozog és komoly dühkezelési problémái vannak, míg Tom visszahúzódó, félős és csendes, mert abuzív apukával kellett felnőnie. A fejezetek váltakozva íródtak Zofia és Tom szemszögéből. Sokszor egészen rövidek, mindössze egy-két oldalasak. Ez szerintem igazán könnyűvé teszi az olvasást. Egyszerre benne van az, hogy bármikor letehetem a könyvet, hisz percek alatt a fejezet végére érek. De emellett az is, hogy folyton csak tovább akarom olvasni, elvégre csak pár oldal a következő fejezet is, miért ne olvasnám el már most!
Számomra igazán kiemelkedő és egyedi ez a könyv. Ez azért is van, mert az egész nem a cselekményre helyezi a hangsúlyt, hanem a szereplők jellemfejlődésére. Nem naplóbejegyzéseket olvasunk, hanem nyers érzelmeket és gondolatokat, nem mellesleg a nyelvezet sem erőltetett. Leegyszerűsítve: az egész történet nem „ez történt”-ekből áll, hanem „ezt éreztem”-ekből. A két főszereplő teljesen eltérő módon dolgozza fel ugyanazokat a jeleneteket. Mindkettőjüknek megvannak a saját motívumaik, Zofia a tenger és a vihar, Tom a sötétség és a fény. Ezeken keresztül értetik meg az olvasóval, hogy mit éreznek. Hogy őszinte legyek, ezután a könyv után minden más helyzet- és érzelemleírás száraznak és felszínesnek érződött. Egyszerűen olyan szívhez szólóan jelennek meg ezek a mentális képek, mintha tényleg én is Zofiával tombolnék tengeri viharként és Tommal pislákolnék ezerféle különböző színben.
Szeretem, ha egy történet kerek, jól felépített. Ez a kötet ennek is teljesen megfelel. A két főszereplő jelleme úgymond egymást keresztezve fejlődik. Az életük és a történetük nemcsak szó szerint, de lélekben is egymásba fonódik. Hiába nem szeretik egymást eleinte, megtanulnak együtt élni a másikkal, tanulnak egymástól, elfogadják egymást, de legfőképp elfogadják magukat. Mindezt teljesen realisztikus ívben építi fel a regény. Sok gyerekeknek szóló könyv elhamarkodja a probléma megoldását, mindenki boldogan él, míg meg nem hal már a könyv felénél. Ebben a regényben azonban teljesen organikusan fejlődnek a szereplők. Döcögősen, visszaesésekkel és konfliktusokkal. Illetve maga a történet alaphelyzete is egészen földhözragadt és valósághű. Zofia és Tom épp kezdi felfogni, hogy féltesók, és hamarosan új testvérük születik, amikor kiderül, hogy lehet, mégsem. Ez a probléma érdekes módon egyszerre távolabb taszítja egymástól a két gyereket, azonban végül össze is hozza őket. Míg ez az alaphelyzet is egészen mély és élethű, én még inkább kedveltem azt, hogy nem ez van a legdurvább, legfontosabb problémaként felmutatva. Mindkét főszereplő a saját elméjével, szokásaival és emlékeivel küzd inkább. Eleinte egyedül, majd összefogva.
Úgy érzem, ez a kötet nagy befolyással volt rám. Sok mindent átgondoltam a szereplőkkel együtt, olvasás közben. Zofia és Tom nagyon érdekes dinamikát alkot a történet során; két ennyire különböző, de valahol legbelül mégis igazán hasonló figura, szerintem tökéletes páros. Ajánlom ezt a könyvet bárkinek, akinek reményre van szüksége. Szeretne érezni, és megérteni valamit a nagyvilágból. És szeretné mindenhol látni a fényt.
Page updated
Google Sites
Report abuse