London nem csak palotákból, aranyhintókból és hermelinbe meg gyémántba öltözött hölgyekből áll

Nancy Springer: Enola Holmes esetei – könyvsorozat-ajánló

Sokan először a 2020-ban megjelent Netflix adaptációban hallottak Enola Holmesról, a híres detektív, Sherlock Holmes húgáról. Beleértve magamat is. Amint megnéztem az első filmet, tudtam, hogy el akarom olvasni a könyveket is. Azonban erről teljesen megfeledkeztem egészen idén nyárig. 

Amikor a nyári szünetben elkezdtem olvasni a hét könyvből álló krimisorozatot, teljesen beleszerettem. Az első kötetet két ülésben kiolvastam. Az esetek szuper izgalmasak, a sztori mindig hamar beindul, így tényleg lehetetlen letenni a könyveket.

Én személy szerint imádom az olyan regényeket, amik tele vannak feleslegesen hosszú, de szép leírásokkal. Mivel ezeket a történeteket mind Enola perspektívájából ismerjük meg, nagyon hangsúlyos az emberek megjelenése. Nem csak amiatt, mert Enola egy detektív, és ezért minden kis részletre figyel, de igazán érdekli a divat és az álcázás mestersége is.

Rengeteget tanultam az 1880-90-es évekről a kötetekből. A divatról, az etikettről, de természetesen a londoni nyomornegyedek kínjairól és szörnyű körülményeiről is.

A kötetek tele vannak titkosírásokkal, amik sokban alapulnak a virágok szimbolikus jelentésére. Szerintem ez nagyon érdekes. És nincs is jobb érzés, mint valóban megpróbálni magamtól megfejteni a rejtvényeket. Ajánlom, ha úgy határozol, hogy elolvasod bármelyik kötetet, ragadj noteszt és ceruzát, és ne félj megpróbálni önállóan kibogarászni a titkosírásokat!

Ha mind a hét kötet közül kéne választani, az én kedvencem a második lenne. „A ​balkezes kisasszony esete”, melyben Enola gyönyörű szénrajzokra lelve úgy érzi, megtalálta lélektársát. Azonban Lady Cecily, a képek alkotója eltűnt. Enola akár saját álcáját is veszélybe sodorja, csak hogy rátaláljon és megmentse a leányt.

Léna