Minden májusban megtartják az Európa-napot a Szabadság téren 2004-es csatlakozásunk emlékéül. Idén is kiváló időtöltésben volt részem itt.
A program futóversennyel kezdődött, minden évben annyi kilométeres a táv, ahány éve csatlakozott az Európai Unióhoz Magyarország, így idén a lelkes vállalkozók 21 km-t futottak, ami már egyenlő egy félmaratonnal. A távot megtevők mindegyike kapott érmet és egy vászontáskát kis ajándékokkal.
Ehhez hasonlót kaphattak azok is, akik teljesítették az „útlevelet”, vagyis egy füzetkébe kicsi, az EU-s zászlón is látható csillagokból kellett elegendőt gyűjteni. Csillagot például kérdéssor, szókereső kitöltése, esetleg kirakó kirakása után lehetett szerezni. Ezek mellett kézműveskedni is volt lehetőség a kisebbek-nagyobbak számára, színezők, virágkoszorú, illetve filcnyomda formájában. Az érdeklődök VR szemüveget is kipróbálhattak, háromféle „vetítéssel”. De nem ez volt az egyetlen megálló informatikai témában; a szomszéd sátorban repülőgép-szimulátort lehetett kipróbálni.
Volt kis- és nagyszínpad, az előbbin gyerekeknek, az utóbbin az idősebb korosztálynak előadások. A helyszín egyébként a Szabadság tér volt, nem messze az Országháztól. Itt szoktak nagyobb sportesemények idején is felállítani nagyképernyőket, hogy minél többen élvezhessék a sport látványát, és a zenei előadók sem ismeretlenek az itteni színpadtól. Számos civil szervezet, EU-s intézmény vonult ki, hogy bemutassák tevékenységüket, kapcsolódásukat az európai értékekhez. Noha az esemény tematikája főként az Európai Unió volt, török és ukrán kulturális szervezetek is képviseltették magukat.
Az eseményen tömeg volt, látszik, népszerűek a programok, és sokan évről évre visszajárnak, köztük jómagam is. A sátrakban lévő, szervezeteket képviselő hölgyek és urak kedvesek és türelmesek voltak, noha az emberáradat végtelennek tűnhetett. Ahol nem tolongtak mögötted az emberek, ott el is beszélgethettél, sok új információval gyarapítva tudásod.
Ajánlom ezt az eseményt a jövő évben is.