Holdfény királyság
Ez a 2012-ben bemutatott film az egyik kedvencem. Megvan benne minden, ami egy kellemes Wes Anderson filmbe kell. Gyönyörű, harmonikus vizuális megjelenés, vicces karakterek és jelenetek, de persze komoly jelentéssel bíró, elgondolkodtató események is.
Olyan az egész film, mintha egy színházi előadás lenne. Egyrészt azért, mert nincs benne sok szereplő, nincsenek felesleges epizódkarakterek, tömegjelenetek. Ha valaki megjelenik, annak a karakternek értelme és jelentése is lesz. Ezenkívül szinte minden jelenet egy kameraállásból van felvéve. Nincsenek túl drámai kameramozgások, ez jó, otthonos érzést ad a filmnek, olyan, mintha a néző tényleg benne lenne a jelenetben. A film színpadszerűsége a rendező egyedi koncepciója, és nagyon jellemző Wes Andersonra. Több jelenet is azt a hatást kelti, mintha egy színházi díszlet lenne, a szereplők ruhája pedig jelmez. Már a film plakátjai is úgy néznek ki, mintha egy színpadon berendezett jelenetben készültek volna. Illetve a történet egyik fontos, visszatérő helyszíne és pontja egy Noé bárkája előadás.
Két főszereplőnk: Sam és Suzy az előadáson találkoztak először, egy évvel a film cselekményének időpontja előtt. Suzy a hollót játszotta az előadásban. Sam, a cserkész fiú pedig véletlenül bekeveredett a madarak öltözőjébe. Mondhatni első látásra szerelmesek lettek egymásba. Igaz, egy éven keresztül ezután nem találkoztak, de rendszeresen leveleztek. Meséltek egymásnak az életükről, a problémáikról. De legfőképpen megtervezték a szökésüket. Suzy otthonról, ahol, úgy érzi, nem szeretik őt a szülei. Sam - mivel ő árva - a nyári cserkésztáborból, ahol, mint megtudjuk, a többi cserkész fiú nem bírja igazán. Mivel Sam kiváló cserkész, nem kell attól tartania a két gyereknek, hogy nem élik túl a vadonban.
Suzy szülei és a cserkésztábor vezetői persze kemény munkával próbálnak rátalálni a két elszökött gyerekre. Amikor a többi cserkész fiú először talál rá a két főszereplőre, még sikerül meglépniük. Suzy egy ollóval szúrja oldalba az egyik fiút. Ezzel rámutatva arra, hogy a szülei igen is okkal aggódnak a mentális egészségért. Amikor végleg rátalálnak a két gyerekre a templomban, ahol jelmezekbe rejtőznek, nagy vihar van, sőt árvíz, akár csak a Noé bárkájában. Ez szép ívet ad a történetnek. Minthogy Suzy és Sam először ugyanitt a templomban találkoztak, ahol a Noé bárkáját adták elő, a történet végén itt, a már sokkal komolyabb és igazibb árvízben egyesül a film összes szereplője.
A film legikonikusabb, címadó helyszínét azután ismerjük meg, hogy Suzy és Sam sikeresen elmenekültek a cserkészek elől. Egy gyönyörű tengerparti öbölben telepednek le. Ez egy teljesen lakatlan, mondhatni szűz édenkert. „Moonrise Kingdom”-nak, avagy magyar fordításban Holdfény királyságnak nevezik el. Itt bontakozik ki igazán a kettőjük közti szerelem. A teljesen tiszta gyermeki, a tinikor előtti szerelem. Szerintem ez egy nagyon szép és álombeli dolog, épp ezért illik bele olyan jól Wes Anderson filmjeinek világába. Az ikonikus zöldes-sárgás színek, egy kevés sárgás rózsaszínnel tényleg gyönyörű hangulatot teremtenek. Azonban ezt a szép álomvilágot és édenkertet megtöri a kereső brigád megérkezése. A szerelmes párt ismét elszakítják egymástól. Itt a cserkész fiúk még mindig Sam ellen vannak, azonban ez után megvilágosodnak. Rájönnek, hogy Sam valóban, igazán szerelmes ebbe a lányba. Ez egy nagy fordulópont. A két főszereplőnek egyre több segítője lesz. Már mellettük áll a rendőr, a cserkészvezető és a cserkészek is. Így közös erővel jutnak el a történet csúcspontjához, a viharos templomtoronyhoz.
A film végét epilógus zárja, amiből megtudjuk, hogy igen is minden jó, ha a vége jó. Sam és Suzy boldogan élnek. Samet véglegesen örökbefogadták és sokat találkozhat Suzyval. Ettől is olyan jó ez a film, nem próbál azzal elgondolkodtató lenni, hogy a keserű valóságot tükrözi. Wes Anderson csodálatos álombeli világokat épít. Ezeknek is megvannak a saját problémáik, de a megoldás sosem erőltetett.
